Publikuss

Ez a tankerület nem birkózik a büfékkel

2024. október 07. 08:05 - Publikus Team

Iskola büfék:Tankerület - 1:0

Az iskola büfék jogilag a tankerületekhez tartoznak, az iskolákban „csak” értékesítést folytatnak és a kerületek az egészséges termékkínálat felelősségét általában az igazgatóra tolják, miszerint azt rendszeresen figyelemmel kell követniük. A Közép-Pesti Tankerületi Központnál a gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az igazgatóknak egyrészt erre sem idejük, sem szakértelmük nincsen, így a 13. és 14. kerületi iskolákban a büfések szembe mehetnek a szabályokkal, a tankerület vezetője, dr. Házlinger György pedig a következő megállapításával szemet hunyt az egész fölött:

01_kozep-pesti_tankeruleti_kozpont.jpg

„Az intézményeinkben a büfészolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat az iskolaegészségügyi szolgálat bevonásával, nyílt pályáztatás során választjuk ki. A termékkínálatukat a Kormányhivatal, az igazgatók, a védőnők, az iskolaorvosok rendszeresen ellenőrzik. A büfékkel kapcsolatosan a Tankerületi Központhoz olyan bejelentés, amely a szolgáltatási szerződések felülvizsgálatát igényelné, nem érkezett.” Már a korábbi cikkben >>> jeleztük a tankerületnek is, amit a Kormányhivatal ellenőrzése alá is támasztott, hogy egészségtelen termékek vannak szabálytalanul kihelyezve. A fenti szerveknek viszont megvan az a jó szokása, hogy az iskolákba előre bejelentkeznek, így érkezésükig a büfések tetszetősen átvariálják a kínálatot. Érdekes módon más tankerületekben ezeket a törvénytelenségeket már korábban megfelelően rendezték.

02_nemeth_laszlo_gimnazium_iskola_bufe.jpg

A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet értelmében, a nevelési-oktatási intézményben, valamint a nevelési-oktatási intézményen kívül a gyermekek, tanulók részére szervezett rendezvényeken a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (NETA) hatálya alá tartozó termék nem árusítható. Ez azt jelenti, hogy az általuk meghatározott magas só- és cukortartalmú termékekre NETA adót vetettek ki, amik az iskolákban nem forgalmazhatóak az energiaitallal, dohánytermékkel és alkohollal egyetemben.

03_hegedus_geza_altalanos_iskola_bufe.jpg

A tankerület által kiadott pályázatok alapján a büfé kínálatának kialakítása többek között a Nemzeti Népegészségügyi Központ javaslatainak >>> figyelembe vételével történik. Ez egyértelműen kimondja, hogy „A gyermekek egészégének védelme érdekében a jogszabályváltozás szerint tovább korlátozódott az előre csomagolt, hozzáadott cukrot vagy édesítőszert tartalmazó termékek, valamint a magas só, és telített zsírsav tartalmú élelmiszerek iskolában történő árusítása, így 2022. szeptember 1-jét követően a köznevelési intézményekben nem árusíthatók többek között az alábbi főbb termékcsoportok”: hozzáadott cukrot vagy édesítőszert tartalmazó üdítő, hozzáadott cukrot vagy édesítőszert tartalmazó előre csomagolt készítmények és magas só tartalmú ropogtatni valók. Megkeresésünkre a Nemzeti Népegészségügyi Központ a következő választ adta az iskolákban nem forgalmazható cukor- és sótartalmú termékekre: „Tekintettel arra, hogy hozzáadott cukrot vagy édesítőszert tartalmazó termékek a NETA hatálya alá tartoznak, ezért azok az iskolai büfékben illetve áruautomatákban nem forgalmazhatók.” Ezt a szabályt követik a büfék árukínálatának hatósági ellenőrzését végző hatóságok, a fővárosi kormányhivatalok népegészségügyi osztályai is.

04_nemeth_imre_altalanos_iskola_bufe.jpg

A több büfével is rendelkező cégek esetében felmerült a kérdés, hogy milyen előnyös kapcsolat révén lehetséges a náluk nagyobb mértékben előforduló egészségtelen termékek mennyisége. A tankerület vezetője a választ mellőzte, pedig a pályázatban vállalták, hogy 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet szerinti tiltott terméket nem árulnak és a bérleti szerződés felbontásra kerül, amennyiben a büfét üzemeltető a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény hatálya alá tartozó terméket árul. Rétvári Bence államtitkár korábbi kijelentése szerint is, ha egy büfében egy szabálytalan terméket is találnak, az a cég részére szerződés felmondást von maga után. A Közép-Pesti Tankerületi Központ iskolái között ezen szabályokat betartó büfét nem találtunk, amihez köszönjük a szülök és diákok által beküldött információkat. Nem mellékes az sem, hogy a tankerület abban is érdekelt, hogy a büfés az adott bérleti díjat ki tudja fizetni a bevételből, így a kerület éves bevételi terve teljesüljön. A 13. és 14. kerületi jelenlegi engedékeny állapotok szerint a tankerület több büféjét már nem vette ki senki, így az jelentős bevételtől esett el. Végül vajon ennek a tankerületnek a pénz vagy a gyerekek egészsége lesz fontosabb?

05_varosligeti_magyar-angol_altalanos_iskola_bufe.jpg

Úgy tűnik, hogy az egy évtizeddel ezelőtt behozott szigorítás a 13. és 14. kerületben látványosan nem hozott eredményt, az érintett hatóságok pedig egyelőre nem kívánnak az ügyben szintet lépni. Reméljük, hogy nézőpontjuk hamarosan változik a távoli cél elérése érdekében!

A Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella felé megkereséssel éltünk a közép-pesti tankerületi törvénytelenséggel kapcsolatban, amint megérkezik a válasza, azt közzé tesszük.

hun.jpg

 

komment

A fogyasztóvédelmi jog érvényesítése

2024. augusztus 15. 16:39 - Publikus Team

Nem javítja, inkább tönkre teszi 2. rész

Egy autószerelési procedúra egy komolyabb pszichés megterheléssel is járhat az autótulajdonos részéről, főleg, ha a javítás után ismét megáll a szeretett autónk. A történet kezdődik újra, azzal a magas lépcsőfokkal, hogy a garanciális javítás kérdése is felmerül. Egyben biztosak lehetünk, hogy az autószerelő cég első körben megpróbálja majd kidumálni a dolgot, második körben nagy duzzogva kijavíthatja a hibát, de ha kóklerről van szó, mindent elkövet, hogy az addig kifizetett összegből se adjon vissza egy forintot és főleg ne költsön rá a továbbiakban. Ha viszont már az elején sikerül a garanciát érvényesíteni, tapsoljunk, mert kiválasztottak vagyunk a magyar fogyasztóvédelem sötét rendszerében.

01_onindito_fer-vill_kft_fogaragem_kft_autoszerelo_autoszerviz.jpg

Tovább
komment

A megbecsült vásárló

2024. július 26. 08:34 - Publikus Team

Lakberendezési áruház 1. rész

A közelmúltban ismét felreppent a hír, hogy adott esetben külföldön akár jobb minőségűek ugyanazon termékek, mint hazánkban és sok esetben ezt már az árak sem kompenzálják. Az alábbi eset rámutathat arra, hogy az azonos cég külföldi áruházának kiszolgálási minősége is nagyban eltérhet a hazai színvonaltól. Vigyázat, az alábbi sorok és képek felkavaróak lehetnek!

01.jpg

forrás: Google Maps

Tovább
komment

Az igazságszolgáltatás legalja 18.0

2024. május 08. 21:42 - Publikus Team

Kirendelt védő

Az elmúlt években egyre több jogi visszásságok merültek fel, amelyek megrendíthették az embereknek az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett hitét. Az EU Gwendoline-jelentése és az alábbi történet is szemlélteti, hogy a Büntető Törvénykönyv és a büntető eljárás, ill. az igazságszolgáltatás problémás rendszere még elő is segíti a törvénytelenségek elsimítását és az igazság földbe tiprását.

01_dr_lazar_laszlo_ugyved.jpg

illusztráció forrása: hu.linkedin.com/in/laszlo-lazar-dr-a43264121

Tovább
komment

Az igazságszolgáltatás legalja 17.0

2024. május 01. 20:18 - Publikus Team

Készenléti Rendőrség 2. rész

Varga Judit és Magyar Péter családi veszekedéséről szóló rendőri jelentés remélhetőleg a bulvár utolsó szintjére emelte a történetüket, most viszont arra mutatunk rá, hogyan befolyásolhatta vele a közvéleményt a Rogán Művek akár törvénytelen eszközökkel is. Harmadik szereplőként ugyanis feltűnik a Készenléti Rendőrség, aminek magas szintű szakmai tevékenységén túl, szabálytalanságát és törvénytelenségét már bemutattuk korábbi cikkünkben >klikk a cikkhez>>>. Magyar Péter szerint ez a rendőri jelentés 90%-a hazugság, a tapasztalatok szerint, ha a Készenléti Rendőrségről és annak egy különös száláról van szó, akkor ez meg is állja a helyét.

01_keszenleti_rendorseg.jpg

forrás: Google Maps

Tovább
komment

Az igazságszolgáltatás legalja 16.0

2024. április 23. 11:52 - Publikus Team

Esztergomi Rendőrkapitányság 1. rész

A 2026-os választásokig az igazságszolgáltatásunk európai jogállamisághoz méltó működése blokkolva van, hacsak addig nem lízingelünk külföldről egy komplett rendőrséget, ügyészséget és bíróságot. Ezt kiválóan illusztrálja Magyar Péter által felhozott bizonyítékok „független” ügyészi semmibevétele is és az sem hanyagolható, hogy a kormánytól függő ügyészségnek a fideszhez párthű rendőrkapitányságok szolgáltathatják a bizonyítékot. Az ügyészségek pedig a felügyeleti hatáskörüket a nyomozó hatóságok felett nem tudják gyakorolni, mivel bizonyítottan a rendőrség „vállrándítással” reagál a megállapított törvénysértésükre. Ne feledjük el, hogy az EU megállapította, hogy hazánkban választási autokrácia hibrid rezsimmel* működik!

01.jpg

forrás: Google Maps

Tovább
komment

Az igazságszolgáltatás legalja 15.0

2024. április 20. 11:33 - Publikus Team

Komáromi Rendőrkapitányság 1. rész

A 2026-os választásokig az igazságszolgáltatásunk európai jogállamisághoz méltó működése blokkolva van, hacsak addig nem lízingelünk külföldről egy komplett rendőrséget, ügyészséget és bíróságot. Ezt kiválóan illusztrálja Magyar Péter által felhozott bizonyítékok „független” ügyészi semmibevétele is és az sem hanyagolható, hogy a kormánytól függő ügyészségnek a fideszhez párthű rendőrkapitányságok szolgáltathatják a bizonyítékot. Az ügyészségek pedig a felügyeleti hatáskörüket a nyomozó hatóságok felett nem tudják gyakorolni, mivel bizonyítottan a rendőrség „vállrándítással” reagál a megállapított törvénysértésükre. Ne feledjük el, hogy az EU megállapította, hogy hazánkban választási autokrácia hibrid rezsimmel* működik!

01_komaromi_rendorkapitanysag.jpg

forrás: Google Maps

Tovább
komment

Az igazságszolgáltatás legalja 14.0

2024. március 28. 22:22 - Publikus Team

Központi Nyomozó Főügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) várva várt sajtótájékoztatóján megjelent egy alak, aki tovább vitte a Rogán Művek által rendezett és érzelmi alapokra helyezett Varga Judit szappanoperája utáni Völner-Schadl ügyet. Az úr vérig sértődve nyilatkozott, hogy az ügyészséget nagyon sok támadás érte, többször a terhükre rótt dolgoktól nem tudott elvonatkoztatni, meg hogy az ügyészség mit titkol és mit húz ki. Előadta, hogy rengeteg ügyész éjt nappal alá téve dolgozott, a világ legtöbb ügyészsége büszke lehetne, hogy idáig eljutott és vádat emelt. A szívünk majd "megszakadt" annál a pontnál, hogy előfordult ebben az ügyben, hogy hozzátartozók másnap hoztak be fehérneműt, azért mert éjjel nappal dolgoztak. Nem mellékesen súlyos vezetői hiányosságokat is fel kellene vetnie önmagában és Polt Péter legfőbb ügyészben is...

01_dr_furcht_pal_fougyesz.jpg

forrás: 10perc.hu

Tovább
komment

Az igazságszolgáltatás legalja 13.0

2024. február 14. 08:00 - Publikus Team

BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság

A sorozatos lemondások bejelentésének korát éljük, ezért Budapesten is eljött az ideje, hogy bűnözők és bűnüldözők között különbséget tudjunk tenni, továbbá az illetékesek megtegyék a kellő lépést. Az igazságszolgáltatás látókörébe Budapesten olyan személyek kerültek, akikről első blikkre nem lehet eldönteni, hogy melyik oldalon állnak. Egyebek mellett pedig csak odaadó munkásságuk után lehet rájönni, hogy a politika oltalmazó szárnyai alatt mindent megtehetnek hazánkban és pont emiatt is ítéli el Magyarország jogállamiságát az Európai Unió.

01_terdik_tamas_brfk_rendor-fokapitany.jpg

illusztráció forrása: police.hu

Tovább
komment

Az igazságszolgáltatás legalja 12.0

2024. január 30. 08:05 - Publikus Team

XIII. Kerületi Rendőrkapitányság

Dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány még 2020-ban a XIII. kerületi Rendőrkapitányság éléről áthelyezte dr. Paál Péter György r. ezredest az V. kerületi Rendőrkapitányságra, egyidejűleg Lányi Zsolt r. alezredest a XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetésével bízta meg. Az alábbiakban eldönthetjük, hogy a politikai alapon történő kinevezés mennyire volt előnyös a kerületi polgároknak, de soha ne feledjük, hogy az Alaptörvény 46. cikk (2) szerint a rendőrség működését a kormányunk irányítja!

01_brfk_xiii_keruleti_rendorkapitanysag.jpg

illusztráció forrása: Family Guy és Youtube

Tovább
komment
süti beállítások módosítása