
FELHÍVÁS
dr. Kasztory László
Ráckevei Járásbíróság bírájára
A Ráckevei Járásbíróság bírája, dr. Kasztory László tanúbizonyságot tett, hogy bírói pályához nincs meg a kellő szakmai tudása, híján van az alapvető emberi tulajdonságoknak, munkáját felkészületlenül, lazán veheti és csak azt futhatja át felületesen, amihez kedve van, beadványokra törvénytelenül nem kell válaszolnia és még törvényt (Be. tv, Smtv, stb.) és a Bírói Etikai Kódexet is megszegheti.
Emellett hazudozása mellett mereven ragaszkodik hatalmához, nem képes saját magától kétséget kizáró elfogultságát bejelenteni, amivel veszélyezteti a bírói függetlenséget és a bíróság jogállami működését, az Alaptörvény megsértésével is!

A hazai autokráciánkban a fideszhez kötődő felső utasítást a Ráckevei Járásbíróság elnöke, Dr. Parti Zsuzsanna nem cáfolta, ami ennél fogva tettenérhető lehet a bíróság összes bírájánál, így dr. Kasztory László bírónál is. Mindezek tekintetében és az elnöktől legyűrűzű elfogultság miatt is a Ráckevei Járásbíróság összes bíráját a Publikuss kitüntette >>> Választási autokrácia hibrid rezsimmel barátságért érdemrenddel:

Kasztory és Parti szerint a következő tárgyalással minden rendben volt. Köszönjük a felvétel eljuttatását a szerkesztőségbe!
Mindezekkel méltatlan helyzetbe hozták a Ráckevei Járásbíróságot, így felszólítjuk a Budapest Környéki Törvényszék elnökét, hogy dr. Kasztory Lászlót és Dr. Parti Zsuzsanna helyét pótolja jogállamhoz méltó bírókkal!
Amennyiben Önnek is ilyen vagy ehhez hasonló problémája merült fel dr. Kasztory László bíróval és/vagy a Ráckevei Járásbíróság másik bírájával kapcsolatban, kérjük jellezze:
publikusteam (kukac) gmail (pont) com
A Fővárosi Ítélőtábla elnökénél tegyen panaszt az adott bíróra, mivel a Budapest Környéki Törvényszék ezeket az ügyeket az asztal alá söpörheti és indítványozza a bíró azonnali kizárását, hogy az igazságszolgáltatásunk tovább ne sérülhessen, ill. el kell érni, hogy ítélethirdetésre csak a 2026. áprilisi választások után kerüljön sor! Egy működő jogállamban a bírók által elkövetett törvénytelenségek hivatali visszaélésnek vagy befolyással üzérkedésnek is számíthatnak! Lázár János építési- és közlekedési miniszter szerint a halálbüntetést is vissza kellene állítani a Btk-ban!
Az Alaptörvényünk szerint hazánkban még mindig mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz!

